Strandtáska makramézással
Szükséges anyagok és eszközök:
Elkészítés:
Ezt követően dupla szálakkal dolgozunk. Az egyik fakarikán elkészítjük színenként a 10-10 makramé csomót. Ennek leírását megtalálhatják a Fürge Ujjak 2005. szeptemberi számában, vagy honlapunkon, a kézműves technikák-makramé menüpontban >>> lapos csomó készítése.
Amint ez készen van, a másik fakarikán is megismételjük ugyanezt a műveletet. Ekkor a következő sorban a szomszédos csomókat dolgozzuk össze úgy, hogy fele szálat az egyikből, másik felét a másikból vesszük a lapos csomóhoz. Ebben a sorban dolgozzuk össze a két karika szálait is. Ezt követően körben haladva csomózunk.
A képen látható vagy előre megtervezett, szabadon választott minta szerint felfűzzük a fagolyókat. Arra ügyeljünk, hogy a golyók nagylyukúak legyenek, mivel 4 szál zsinegnek át kell rajta férnie. A golyókat mindig egy lapos csomóval rögzítjük, így nem csúsznak le.
A kívánt hosszúság elérése után elkészítjük a táska alját. A szemben lévő azonos színű zsinegeket összefogjuk és egy nagy csomót kötünk rá. Így a végén, összesen 18 nagy csomót kell készítenünk. A zsinegeket levágjuk a kellő hosszúságnál.
A szatyrot készíthetjük vastagabb és más színösszeállítású makramé kender zsinegből is, akkor csak egyszeres szállal kell dolgozni, ami a mennyiség megválasztásánál fontos.
Tipp: használhatunk más tipusú táskafület is, pl. félkarikát, amelynél a két lyuk között kifeszített vezetőszálra hurkoljuk fel a zsinegeket. 2006. május
Készítette: Zöld Marianna |







